Chapter Two ~ Savior

KATNISS MONTGOMERY

Gyönyörű vagy!-az említett személy nem más volt, mint Christian. Egy lépést hátráltam, s úgy néztem rá. Hitetlenkedő pillantásokat küldtem felé. Nem értettem, miért 'nyomul', mikor az én legjobb barátnőm, az Ő csaja.

-Chris.. Mit szeretnél?-tettem fel az első kérdést, mely eszembe jutott. Elég hülye kérdés volt, de nem igazán gondolkoztam, s ez jött ki a számon. Kaján vigyorral nézett rám, s leheletén éreztem, már jóval több pia van benne, mint amennyinek kéne lennie. Talán ez egy kicsit megmagyarázza viselkedését, de akkor sem kéne nyomulnia, hogyha ivott.

-Téged.-suttogta vággyal teli hangon, én pedig kezdtem megijedni, s úgy éreztem, itt az ideje távozni. Kikerültem az előttem álló fiút, s kirohantam a tornateremből. Ő hála istennek nem jött utánam. Az kellett volna még.. Szarkazmus. Kiléptem az utcára, s gyalog indultam útnak, a hűvös, Seattle-i éjszakában. Fejemben gondolatok ezrei cikáztak, s csak arra bírtam gondolni, el mondjam-e Bethnek, hogy barátja elég feltűnően próbált bevágódni nálam. Könyörgöm.. mennyire ócska duma ez a.. 'Téged akarlak dolog'? Volt egy olyan előérzetem, hogy Chris azért mondott ilyeneket nekem, mert előtte ivott, s már totál részeg volt a fiú, de akkor is tudnia kéne Bethanynek, hogy mi is történt. Gondolatmenetemből egy autódudája zökkentett ki. Jobbra néztem, s megpillantottam egy rohamos gyorsasággal közeledő autó fényszóróját. Már felkészültem arra, hogy most meghalok, ehelyett viszont arra eszméltem, hogy valaki félrelök, s együtt zuhanunk a hideg, nyirkos aszfaltra. A rémülettől számat egy halk sikoly hagyta el, majd az ütéstől, mely hátamat érte, az esés következtében, felsikítottam, de most már hangosabban. Abban a pillanatban egyetlen dolog érdekelt, mégpedig az, hogy ki is az én 'hős megmentőm'. Szememet kinyitottam, s elképedve bámultam azt az embert, ki félrelökött az autótól, aki egy tanárom volt: Mr. Bieber. Vészesen közel voltunk egymáshoz, én pedig elkövettem a legnagyobb hibát, melyet ember elkövethet. Belenéztem, gyönyörű, hatalmas, mogyoróbarna szemeibe, melyekből aggodalom, s fáradtság tükröződött. Maximálisan megfeledkeztem arról, hogy az előbb majdnem meghaltam, s teljesen elvesztem a két szempárban, melyek enyéimet vizsgálták. Kínosan elmosolyodott, mikor megbizonyosodott róla, hogy jól vagyok, aztán lemászott rólam, s felsegített a földről. A hátam iszonyatosan fájt, melynek következményeképpen egy könnycsepp gördült ki szememből.
-Mid fáj?-kérdezte elhalkulva, s letörölt egy könnycseppet arcomról.
-A hátam.-motyogtam kínosan, mire Ő bólintott, s váratlan dolgot tett. Egyik kezét térdhajlatomhoz, másikat nyakamhoz vezette, s gyengéden felkapott, úgy, hogy a hátamhoz még véletlenül se érjen. Meglepődtem, s kicsit le is sokkolódtam, hogy éppen a lélegzetelállítóan szexi franciatanárom cipel a karjaiban, s fogalmam nincs róla, hova is visz.
-Merre megyünk?-kérdeztem stresszesen.
-Kórházba.-adott megnyugtató választ kérdésemre, s küldött felém egy biztató mosolyt, mely azt sugallta: nem lesz semmi gond. Hát, remélem is, hogy nem lesz probléma.

***

-Maga ugye most csak szórakozik velem?-förmedtem idegesen a dokira, aki a Mr. Wagner névre hallgatott.-Két hét kihagyás az egyetemen? Az rengeteg idő! Én ezt nem engedhetem meg magamnak..
-Kisasszony! Az egészsége forog kockán, úgyhogy tegye félre az iskola iránti szenvedélyét és bírja ki ezt a két hetet otthon. Sokat kell pihennie, ezt a krémet minden nap kétszer vigye fel az említett testrészére, és egész nap feküdnie kell.-adta tudomásomra Wagner doki, aztán meg sem várva reakciómat - mely valószínűleg valami "magának elment az összes józan esze?" lett volna - küldött ki a teremből, egy hanyag "más betegek is várnak rám!" kijelentéssel.
Mr. Bieber még mindig ott volt, ami miatt rettentő hálás voltam neki. Az egyik széken ült, kezeit térdére támasztotta, s fejét tenyerében pihentette. Mikor meghallotta az ajtó nyílását, azonnal felkapta fejét, s idegesen sietett oda hozzám.
-Minden rendben?-tette fel, az ilyen esetekben már sablonossá vált kérdést.
-Igazából nem értettem igazán, hogy miről beszélt, de annyit felfogtam az egészből, hogy két hétig nem mehetek sehova, otthon kell feküdjek, és ezzel a krémmel kell kenni magamat.-mutattam fel a kezemben lévő tubusos kenőcsöt, aztán folytattam.-Nagyon szépen köszönöm, hogy elhozott ide, de innentől már én is boldogulok.
-Először is.. Ugye te sem gondoltad, hogy az éjszaka közepén egyedül fogsz hazamenni? Azért maradtam itt, hogy hazavigyelek, s ez most meg is fog történni. Másodszor pedig, tegeződjünk. Hiszen csak pár év van köztünk. Akár jó barátok is lehetnénk.-mosolygott rám, mire arcomra enyhe pír szökött, fejemet lehajtottam, s úgy motyogtam el egy "Rendben"-t.

Az autóig az út viszonylag csendben telt, csupáncsak Mr. Bieber, azaz Justin rákérdezett, hogy biztos ne cipeljen-e. Ekkor én ezredszerre is tudtára adtam, hogy nem nyomorodtam le, hanem a hátam fáj. Ezen jót nevettünk, s mindketten kezdtünk feloldódni egymás társaságában.
Az autóba ülve bediktáltam neki a címet, Ő pedig bólintott, s elindultunk hozzám. A mindössze negyed órás út alatt elég sokat beszélgettünk, de legfőbbként csak sablonos dolgokról, mint például, hogy : kinek mi a kedvenc színe? Miután megbizonyosodtunk róla, mindkettőnknek a lila, elkezdtünk a filmekről beszélgetni, aztán az iskoláról, végül pedig a család lett a téma. Megtudtam, hogy az überszexi franciatanárom totálszingliként éli mindennapjait, van két tesója, akiket nagyon szeret, s idilli családdal rendelkezik, mégis egyedül él, s csak heti kétszer találkozik velük. Én tökéletes ellentéte vagyok neki, hiszen - míg neki boldog családja van - nekem senkim sincs, csupán a barátaim, de azok mennyiségét is egy kezemen meg tudom számolni. Nem panaszkodom, hiszen így is boldog vagyok, de mennyivel jobb lenne egy normális családdal élni, akikre számíthatsz a bajban, akiknek kisírhatod magad, s akik leszidnak ha rossz jegyet kapsz. Nekem ilyenek nincsenek, s nem is voltak. Soha.
-Megjöttünk.-zökkentett ki gondolatmenetemből Justin, mire én aprót bólintottam, ezzel jelezve: tudomásul vettem a dolgot.
-Köszönöm, hogy elhoztál. Nagyon hálás vagyok. Nincs kedved feljönni, egy kávéra, esetleg teára?-kérdeztem rá illedelmesen, bár egyetlen dolog volt, amit most mindennél jobban szerettem volna: aludni. Ezt talán Justin is megérezte, vagy csak semmi kedve nem volt egy diákjával kávézgatni az éjszaka közepén, lényeg a lényeg, elutasította az ajánlatomat.
-Talán majd máskor.-felelte kisfiús mosollyal az arcán.-A héten valamelyik nap meglátogatlak, ha nem baj. Tudod.. Az állapotod miatt.-kacsintott, aztán megvárta míg kiszállok, majd elhajtott. Mikor felértem a lakásomba, mely a harmadik emeleten van elhelyezve, átvettem a pizsamámat, (szürke trikó, melyen apró, rózsaszín szívecskék vannak, a szívekhez hasonló színű short) s nyugovóra tértem.
-Hosszú volt a mai nap.. De még milyen hosszú.-suttogtam halkan magamnak, aztán elnyomott az álom.