Chapter Twelve ~ Party Time

KATNISS MONTGOMERY

- MEGLEPETÉS! - üvöltötte egy emberként a fiatalokból álló kisebb tömeg, akik eddig a vaksötétben kuporogtak apró kis hajlékomba. Arcomra hatalmas, levakarhatatlan mosoly ült ki, s le sem tagadhattam volna: meghatódtam. Ott álltam, vigyorogtam mint valami retardált, de nem tudtam, mit mondhatnék. Végül csak megszólaltam, nehogy azt higgyék, hogy sokkot kaptam.

- Köszönöm, ez nagyon édes tőletek - nevettem halkan, aztán megöleltem a hozzám legközelebb álló személyt, jelen esetben Sue-t.

- Semmiség, drágám - mondta Suzanne, aki olyan kifinomultan beszélt, mint egy harmincas éveiben járó, angliai úrinő. Azokban a pillanatokban nem gondoltam semmi rosszra. Sem a balesetemre, sem arra a hat hónapra, melyet átaludtam, Justin és Selena kapcsolatára.. Semmire, ami miatt legszívesebben meghalnék. A zene megszólalt, az emberek táncolni, s inni kezdtek, én pedig bementem a szobámba, hogy átöltözzek. Húsz perc alatt kész is voltam, és egy igazi boldog, bulizó tini kinézetét öltöttem magamra, habár már nem is vagyok tinédzser. Szűk miniruhám hossza most egy cseppet sem érdekelt, semmit nem akartam, csak bulizni, bulizni, és bulizni, míg el nem ájulok. Az első pohár vodkát még nehezebben húztam le, ugyanis a szeszes ital rettenetesen marta torkomat, miközben végigcsúszott nyelőcsövemtől, egészen gyomromig. A második már könnyebben ment, s ezek után már csak arra emlékszem, hogy egymás után ittam, és ittam a különféle alkoholtartalmú folyadékokat. S mindezek után a következő élményem nem más, minthogy reggel hatalmas fájdalmakkal kelek fel. Ezzel még nem lenne akkora probléma, de én a fürdőkádban ébredtem, s mellettem ugyanolyan pózban feküdt Bethany. Beth, aki talán még nálam is jobban kiütötte magát, bár az elég lehetetlennek tűnik, a legrosszabb az volt, hogy semmire -azaz tényleg semmire- nem emlékeztem az előző este történéseivel kapcsolatban. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg, hatalmas nagy baromságot követtem el, amire már most nem vagyok büszke, pedig még nem is tudom, mi is történt pontosan. Úgy döntöttem, kiderítem a dolgokat. Nehézségek árán, de sikeresen felkeltettem a mellettem fekvő vörös hajú szépséget, aztán mobilom híváslistáját kezdtem böngészni. Nem hívtam senkit. Pontosabban, egy ember kivételével. Szívem hatalmasat dobbant, mikor megláttam: Justinnal beszéltem. Nem csak hívtam, fel is vette, s 3.48 másodpercet társalogtunk is. Egyre kellemetlenebbül éreztem magam, miközben azon töprengtem, vajon mit mondtam Jussnak.

***

Két nap telt el az ominózus eset óta. Justinnal nem beszéltem azóta sem, de talán jobb is. Félek. Rettentően félek, hogy mi történhetett akkor, amikor annyira részeg voltam, hogy azóta sem villant be egyetlen apró emlékkép sem. Álmosan döcögtem az egyetem felé, fülemben a fülhallgatómmal, fejemben milliónyi gondolattal. Míg a What Now című szám dübörgött a fülemben, addig végig azon az estén agyaltam. Biztos rettenetesen vészes voltam, s ez kiakaszt. Miket mondhattam neki? - tettem fel magamnak a kérdést, egymilliárdodjára.

Belépve az egyetem kapuján megcsapott az a jól ismert illat. A tanulás "szaga". Nem akartam senkivel sem összetalálkozni útközben, így fejemre húztam a kapucnit, aztán besiettem a kémialaborba, ahol első órám lett. A terembe a leghátsó sorban foglaltam helyet, egy gót, fekete hajú, sminkelt fiú mellett. Ő magába zárkózva, fején fejhallgatóval ült, mikor meglátott, a másik irányba fordult. Furcsa volt, de nem érdekelt. Kobakomat a padra hajtottam, szemeimet lehunytam, legközelebb pedig arra figyeltem fel, hogy valaki nevemen szólít. A hang irányába kaptam fejem, a hirtelen mozdulat hatására meg is szédültem. A labor ajtajában az a személy állt, akivel legkevésbé sem akartam találkozni. Justin állt ott, ugyanolyan tökéletesen, ahogyan általában. Haja az ég felé meredt, kidolgozott felsőtestét fehér ing, rajta kék öltöny, s úgy szint kék nyakkendő fedte. Lábain farmer, és egy hófehér Supra cipő ékeskedett. Az ajtófélfának dőlve állt, hajába túrt, gondterhelten nézett rám. Tudtam. Tudtam, hogy arról akar beszélni. Kérdőn néztem rá, ezzel azt sugallva: mondja, mi van? Mély levegőt vett, aztán megszólalt.

- Beszélnünk kéne, ki tudnál jönni? - bólintottam, aztán felkeltem a helyemről, s elindultam felé...